Ha egy középkorú hölgy rám mosolyog, önmagában még nem hír. Akkor sem, ha nem vagyok egy George Clooney... Most mégis hírértéke van e minap lejátszódott momentumnak.
A közeli ABC-ben, valahol a virsilk és aszpikos felvágottak között tisztelt meg pillantásával egy nő. Aki történetesen az ügyfelem volt a hivatalban néhány hete.
Amikor a múltkor először belépett az irodába, rögtön megéreztem: nem vagyok szimpatikus neki. Ahogy kérdezett, arra is fény derült, hogy nem a személyemmel van baja. A hivatalokat utálja teljes szívéből, teljes lelkéből és teljes elméjéből. Bizonyára sok-sok rossz tapasztalattal a háta mögött ért hozzám...
Én azonban szeretem a kihívásokat. Mosoly, az átlagosnál is kedvesebb modor, mindent felülmúló segítőkészség... 5 perc elteltével, amikorra nem csupán minden feltett kérdésére választ kapott, hanem ígéretet is, hogy 22 munkanap helyett hét végére elintézem az ügyét, sőt azonnal hívom a mobilján, ha átveheti az iratot, teljesen felengedett. El is árulta: nincs ehhez hozzászokva.
A kedvességet pedig nemcsak a határozat átvételekor az irodában, hanem a csemegepult előtt is mosollyal hálálta meg. Kell ennél nagyobb elismerés?
